Ismerj meg

Rólam

Tapasztalataim, gyakorlatom és értékeim

"Ha nem tetszik az élet neked írt forgatókönyve, írj egy másikat!"

Már kisgyermekként is azt gondoltam, hogy nem minden van úgy jól, ahogyan megéljük. Lehet ennél jobbat, boldogabbat is teremteni magunknak, és másoknak. Ezért 8 évesen elhatároztam, hogy FÖLDGYÓGYÍTÓ leszek. Na, persze, ez nem volt olyan egyszerű, többek között azért, mert ilyen szakma a nyugati világban még ma sem létezik, bár nagy szükség volna rá. Így hát a szüleim kedvéért zenetanár lettem, és angolul tanultam. Aztán rájöttem, hogy sosem lehetek boldog egy olyan szakmában, amit nem én találtam ki magamnak. Ezért elkezdtem keresgélni, mi lehet az, amit szívesen csinálnék. Először a gyermekekkel való erőszakmentes kommunikációt választottam, Gordon tréner lettem. Aztán következett az Aura-Soma színterápiás módszer, a kineziológia One Brain ága, és nagyon élveztem, ahogy felfedeztem saját értékeimet, és azt, hogy mennyire gyorsan lehet vele BELSŐ EGYENSÚLYT létrehozni. De kíváncsiságom tovább hajtott: Bach virágterapeuta lettem, majd a selyemfestéssel is megismerkedtem. Egy ideig álmok útján kapott inspiráció alapján hőre keményedő gyurmából ékszereket készítettem. Aztán becsöppent az életembe az Access Consciousness, a maga csodás eszköztárával: a Barssal, a testkezelésekkel, a profi kérdezéstechnikával és más eljárásokkal. Megismerkedtem a Psych-K® technikával, amivel a tudatalatti igen egyzserűen átírható. A Munay-ki hozta meg életemben az áttörést, és azt gondolom, bátran kijelenthetem, hogy végül is FÖLDGYÓGYÍTÓVÁ VÁLTAM, szívesen jönnek hozzám az emberek, és én nagyon élvezem, hogy olyan munkám van, amivel segíthetek nekik boldogabbá, sikeresebbé, és alkalomadtán szebbé válni! Azon vagyok, hogy a Föld is szebb legyen, mire befejezem a küldetésemet. Gyakran tartok tanfolyamokat, előadásokat, workshopokat is, melyekre szeretettel várlak! A részleteket a LÉPJ VELEM KAPCSOLATBA MENÜPONTBAN, vagy a  www.teremtsvelem.hu, és a www.fenyemberek.hu oldalon találod. Fordulj hozzám bizalommal, ha változásra vágysz! Köszönöm!



Tel.: 06/70-515-42-87
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el